Hablaty "életút"

Sziasztok! :)
Most következik a meglepi! :)

Ennek az előző része az Eretes (Ki is valójában Eret?) lenne. Jeleztétek, hogy az tetszett nektek, így gondoltam egyet és jött az ötlet, csinálok ilyet Hablatyosból is, ahol mindent próbálok a legjobban megfogalmazni! Tudom, hogy Hablatyot mindenki ismeri, hiszen ő a főhős de itt most részletezni fogom, min kellett átmennie szegénynek, ahogyan a boldog perceit is ki fogom természetesen emelni! :) Kezdem is mielőtt elúsznának a gondolataim!
Szóval hol kezdjem? ÁÁÁ! A legelején! Szóval:
Az ő neve is abból származott, hogy kicsi volt. Mindig a legkisebb és legértéketelenebb teremtményeket nevezik Hablatynak. Ezen később aztán a főhősünk is elgondolkozott és magára vette.
Hablaty alapból kicsinek született. Sőt az előző képregényből ki is derült (Képregény 1.rész), hogy koraszülött volt és a saját anyja nem hitte, hogy megmarad, ami elég nagy szó ha anyáról van szó. De az apja bízott benne. Pontosabban abba, hogy megmarad és egészséges lesz és nagy vezér és... És a végén így is lett... De hohóóó ne szaladjunk így előre! :)
Később aztán születése után nem sokkal elveszítette az anyját is. Egyedül maradt az édesapjával. Csak ő volt neki és az édesanyját nem is ismerte. És amikor elváltak útjaik, akkor is fájdalommal történt:

Megsérült. Nem nagyon, csak egy kicsit, de egy kicsi testen ez nagyobbnak számít, mint egy iskolás gyereknek. Sőt! Talán nem csak szimplán fájt neki, hanem megijedt. Szerzett egy új játékszert, jelen esetben Felhőugró karmát ami aztán hirtelen megsérti. Ti is megijedtetek volna, ha gyerekkorotokban rátok támad a csörgőtök, vagy épp a kisautóitok indulnak meg maguktól. Ugyan úgy nem tudta mit gondoljon róla.

És ő végignézte, ahogy az anyját elrabolja egy sárkány. Habár még kis tudatlan volt érezte, hogy elveszített valamit.
Később aztán idősebb lett. Anya nélkül nőtt fel, és az édesapja nevelte, akinek annyi dolga volt, hogy nem is tudott foglalkozni a kicsivel. Helyette Bélhangos foglalkozott vele, aki valljuk be, nem a legbarátságosabb módon nevelhet gyereket... Nem csoda, hogy utána a világ minden dolgában bizonytalan volt.
Barátai sem nagyon lehettek. Szégyen, hogy a főnök fia ilyen kis vékonyka, és határozatlan! Emiatt kiközösítették és inkább csak oltogatták a sárga földig, mert miért ne? Hát ez a menő!
Nagyjából egyedül nőtt fel. A felnőttek is bajkeverőnek nevezték és akárhányszor megjelent, mindig el akarták tüntetni. Mindenki azt hitte, hogy Hablaty Hibbant-sziget átka. Akárhányszor megjelent beütött a ménkű, és mindenki őt okolta ezekért. Emberek! Ha foglalkoztatok volna vele annak idején akkor biztos a világhoz is másképp állt volna szerencsétlen. De így?
Ő pedig mindig magában kereste a hibát és bizonyítani akart, amit persze egy józan viking sem vett észre. Mindig kiközösítették!
És ez nem volt elég! Pléhpofa is úgy gondolta, mint a többi ember. Akár hányszor a fia kitette a lábát az ajtón, mindig másképp cselekedett, mint egy vérbeli viking. Más volt, mint a többi és ezt senki nem tudta elfogadni. És így Hablaty sem tudta elfogadni saját magát.
Sokszor szidták és tárgyként kezelték, így vigaszként rászokott a szájharapásra is:

Akárhányszor leszidták, mindig úgy érezte így le tud higgadni. Leadja a stresszt. Én is sokszor harapom a szám témazáró íráskor és váratlan röpi íráskor. Mert valljuk be, nehéz a nyolcadik... De nem ez a lényeg, hanem az, hogy ő mindig így próbált láthatatlannak tűnni az emberek szemében és nem hitte el, hogy ez a valóság.

Amikor izgult vagy félt akkor is mindig ezt csinálta. Ez már szimpla szokássá vált neki, és akárhányszor történt vele valami, mindig ezt csinálta. Ami később a berögzült szokásává vált.

Mérgében is alkalmazta. Neki a végére ez már reflexből ment.
Hiába erőlködött egyedül maradt és ha valaki szóba állt vele, akkor az is csak gúnyolódni.
Senki nem értette meg az ő helyzetét, amire egy másik testbeszédet alkalmazott: a világnyelvet ----> a mutogatást. Úgy érezte így meg fogja értetni magát és megértik ezzel együtt a helyzetét is.

Úgy gondolta a vikingek és ő szinte külön nyelvet beszélnek és ezért nem értik meg őt. Eztán sem nagyon értette meg magát, egyedül maradt.
Az anyját elrabolta egy sárkány, hát persze, hogy kapásból utálta a pikkelyes élőlényeket. Na meg nyámnyila is volt. Félt minden apró dologtól és emellett bizonyítani akart még mindig.
Aztán lelőtte Fogit. Természetesen az anyja génjeit örökölve nem bírta megölni és összebarátkoztak. De nem csak a gének miatt... Egyedül volt. Barátra volt szüksége. Hát talált.
Az apja is mondta neki, hogy Hablaty sok minden, de a sárkányölő nincs benne ebben a sokban. Hát, igaza lett.

Remekül dolgozott a műhelyben.

Egy igazi ezermester volt. Mindig voltak ötletei.

És remekül rajzolt. Még akkor is amikor a kézügyessége sem lehetett a legjobb.

Azaz Hablaty sok minden volt. És nem sárkányölő.

Aztán elismerték, védték a sárkányokat, megszabadította Hibbantot a kártevőktől és megszerezte álmai nőjét akivel aztán egyre komolyabbra fordult a kapcsolatuk.

Később sokkal érettebb lett és a világot is másképp látta. Felnőtt lett. Befogadták, és végre megértették. Aztán Hibbant-büszkeségének is nevezték. Méltán.

Valljuk be, helyes gyerek lett belőle és később látszott rajta egy kis izom is.

Aztán kinevezték a főnöknek, mivel Pléhpofa elveszett a csatában. De ő az apja halálát is elviselte. Belül megerősödött és nem is kicsit. Egy magyarázkodós, félős gyerekből egy érett felnőtt, és egyben helyes fiú lett. Ki más lenne ez, ha nem Hibbant büszkesége?

Huhhh! Dióhéjban ennyi! Ha valamit tudtok még Hablatyról írjátok hozzászólásban és kiegészítem! :) Remélem tetszett és azt is, hogy tudtam nektek újdonságot mondani. 

A viszont olvasásra, sziasztok! :)